LÉPJEN BE ÖN IS A MÉTAKŐRBE!
Get Adobe Flash player

Cégautóadótól a járulékemelésig – legalább százmilliárdot nyom a céges adócsomag

Az eddig ismert, cégeket érintő adóváltozások mintegy százmilliárd forintot vonnak el a vállalkozói szektortól. Az egyik legkényesebb kérdés, a minimálbér-emelésből fakadó bérkompenzáció terhei egyelőre nem ismertek. A szabadabb adónaptárral, az autóbérlés áfájának levonhatóságával és a kedvezőbb adómegállapítással azonban jól járnának a cégek.

Legalább százmilliárdos terhet ró a vállalkozásokra a pénteken benyújtott adócsomag, miközben az egyik legsúlyosabb teher, a béremelés kompenzációja nem ismert, így annak hatásaival még nem lehet számolni.

A kormány 455 milliárd forint többletbevételt érne el, miközben 350 milliárd forinttal faragná le a kiadásokat a 3 százalék alatti hiánycél tartása érdekében. Matolcsy György adóváltozásokat jelentett be, például az áfa 2 százalékpontos emelését, de a pénteken a parlament elé került adócsomag sok ennél kisebb bevételt hozó adómódosítást is tartalmaz.

Az áfa mellett a költségvetés rendbetételét szolgálja a jövedéki adó emelése és a baleseti adó bevezetése is. A javaslat az önkormányzatok adószedési lehetőségeit is bővítené – hívta fel a figyelmet a BDO Magyarország adótanácsadó, hozzátéve, hogy egyelőre nem látni, hogy ezzel a lehetőséggel élnek-e az önkormányzatok.

 

Százmilliárdos elvonás

A BDO szerint közel százmilliárd forintot von el az állam a vállalkozásoktól, nem számolva az eddig nem részletezett adóterveket. A tanácsadó számításai szerint 29 milliárd forintot jelent az egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulék emelkedése, amely abból fakad, hogy a minimálbér másfélszeresére nő a járulék alapja a társas vállalkozásoknál.

Szigorodik a cégautóadó, amely a teljesítménytől és a környezetvédelmi besorolástól függően akár a háromszorosára is nőhet, egyes cégeket arra kényszerítve, hogy eladják autóikat – írta közleményében a BDO. Változik a befizetés ütemezése is, a jelenlegi negyedéves fizetés helyett egy összegben, január 20-ig kellene utalni az egész évi adót, amelytől jövőre 20 milliárd forintot vár a költségvetés.

Adókötelessé válik az úgynevezett reprezentáció és az üzleti ajándékok juttatása. A juttatás értékének 1,19-szerese után a kifizetőnek (a cégnek) 16 százalékos személyi jövedelemadót, és 27 százalékos egészségügyi hozzájárulást kell majd fizetni. A BDO szerint ez 15 milliárdos terhet jelent a vállalkozásoknak.

Szigorodik az úgynevezett veszteségelhatárolás, amivel a cégek a következő évek nyereségéből levonhatják egy adott év veszteségét. A jelenlegi szabályok szerint ezt korlátlanul megtehetik a cégek, a változtatás azonban azt hozná, hogy egy évben csak az adóalap feléig lehetne elszámolni a korábbi évben keletkezett és elhatárolt veszteséget. A tétel 31 milliárd forintot jelentene a költségvetésnek.

A kormány megszünteti az egyszerűsített cégalapítást, miközben bevezeti az alaposabb ellenőrzést jelentő adóregisztrációt és fokozott felügyeletet, illetve növeli a bírságokat. Emelkedne a cégautóadó is, igaz, a bérelt és lízingelt autók áfájának levonásával jól járnak, és arra is lesz esély, hogy a korábbi évek uniós jogba ütköző gyakorlata miatt pereljék az államot. A BDO szerint ez 30-40 milliárd forint kiesést jelenthet az államnak.

Szabadabb adónaptár

Vannak adószabály-változások, amelyekkel jól járnak a cégek. Jövőre a hazai tulajdonban lévő vállalkozások is szabadon megválaszthatják az üzleti évük időszakát – mondta Veszprémi István, a Deloitte adópartnere. A pénteken benyújtott adócsomag szerint ez a pénzügyi szektorban levő társaságokon kívül minden vállalkozásra vonatkozna, pedig eddig csak a külföldi tulajdonban lévők vehették igénybe.

A pénteken benyújtott adócsomag szerint januártól már levonható lenne az üzleti célra használt bérelt autók áfája, ami 27 százalékos megtakarítást jelent majd a cégeknek – mondta Veszprémi István.

Az adócsomag kiterjesztené az úgynevezett feltételes adómegállapítási kérelem szabályait is. Eddig például egy cég kérhette a Nemzetgazdasági Minisztériumot, hogy állapítsa meg a jövőbeli tranzakcióinak az adóvonzatát. Ez a dokumentum az adóhatóságra nézve kötelező volt, vagyis a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nem büntethetett, ha a cég ez alapján adózott.

A lehetőség azonban csak addig volt érvényes, amíg a jogszabályok nem változtak. A jövő évtől az adótervezet szerint meghatározott adózói kör élhetne az ún. tartós feltételes adómegállapítás intézményével, amely esetben már három évre vonatkozna az adómegállapítás akkor is, ha közben változna a társasági adó vagy az illetékek. Ezzel a cégek “három évre szóló biztonságot” szerezhetnek jövőre – mondta Veszprémi István.

Munkavállalók

A munkavállalókat érinti az egészségügyi és munkaerő-piaci járulék 8,5 százalékra emelkedése, ami valójában a nettó jövedelem csökkenésével jár. Megszűnik az adójóváírás, ami a gyermektelen minimálbéreseknél tízezres fizetéscsökkenést jelentene, a kormány azonban drasztikusan, 78 ezerről 92 ezer forintra emeli jövőre a minimálbért, hogy ezt megakadályozza. A minimálbéren foglalkoztató munkaadók ezt a terhet nehezen viselnék el, ezért a kormány kompenzálná őket, az azonban már világossá vált, hogy az ellentételezés csak részleges lesz, a 18 százalékos emelés 4-5 százalékpontját a cégek állnák.

Kompenzáció járna azon munkavállalóknak is, akik minimálbér fölött keresnek, de az adójóváírás miatt csökkenne a kézhez kapott fizetésük. Ők az adóhatóságon keresztül kérhetnék az ellentételezést, a részletszabályokat novemberre ígérte a kormány.

Szolnoki Béla, a BDO adópartnere szerint akár közvetlenül, akár közvetve, de a lakosságtól és a vállalkozásoktól a költségvetés felé csoportosulnak a jövedelmek. A forgalmi és a fogyasztási adók emelése növeli az inflációt, miközben csökkennek az elkölthető jövedelmek, így a fogyasztás visszaesése a gazdaság növekedését is visszafogja a BDO szerint.

Forrás: Origo.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Iratkozzon fel e-mail címével...

Adja meg e-mail címét, hogy feliratkozzon a blogra és értesítést kapjon az új üzenetekről e-mailben.